Negyedik Adventi Gyertyagyújtás

Adventi készületünk egyik legfontosabb eleme az adventi vasárnapokon tartott gyertyagyújtás, nem történt ez másként Szabolcsbákán sem, a negyedik adventi gyertyát gyújtottuk 2014 december 21.-én a Református Templom Templomkertjében. A gyertyagyújtási ceremónia alkalmával a Szabolcsbákai iskolások kedveskedtek adventi műsorral, illetve Takács Ildikó és Takács Andrea énekét hallhatták a megjelentek. Az időjárás az előző hétvégékhez képest jobban kedvezett a műsor résztvevőinek, köszönjük az iskolások és felkészítő tanáraik nevében is a megjelenteknek a részvételt. A templomkertben megépített adventi koszorún a negyedik gyertyát közösen gyújtotta meg Monostori Marcell Görög Katolikus Plébános, Jónás György a Katolikus Egyház gondnoka és ifjú segítőik; Papp Liliána illtve Szilágyi Bálint. Monostori Marcell Görög katolikus Plébános rövid beszédében hangsúlyozta:

„Karácsony van. Isten földre érkezésének ünnepe. Az örökkévalóság és a múlandóság találkozásának a csodája; hiszen a betlehemi jászol-bölcső gyermekében nem mást, mint az Isten Fiát köszönthetjük. A karácsony azért ünnep, mert kiemel a hétköznapi szürkeségből, a magunkra maradás, illetve a magunkra hagyatottság fájdalmából, és megörvendeztet igen nagy örömmel, hirdetve és megbizonyítva az ünneplőnek, és minden rá figyelőnek, hogy „Velünk az Isten!””

„Karácsonykor átöleli Isten ezt a világot. Ad áldást, szeretetet, békét. És megannyi örömteli álmot. Keresztények milliói várják a Kis Jézus születését, a Szabadító eljövetelét. Az életünkre szóló örök csodát. A templomok százainak, ezreinek kapui nyílnak meg most, s bent az oltár előtti jászolban a hívek figyelik a világra született Jézust. Megérkezett a megváltó! – Az emberiséget bűneikből feloldozó. Kezét itt mindenki hálával kulcsolja össze, miképpen az Isten jó cselekedetét köszönje. Isten ajándéka ez! Aki most úgy öleli át a világot, hogy tetteivel az emberiség számára örök érvényűt alkotott. Karácsonyt! Te áldott, szeretetteljes, békességes Örökké tartó csodálatos valóság. Varázsoddal érintsd meg az emberiséget. Törölj le minden könnyet, mint ahogyan átöleli Isten Karácsonyon a teremtett világot!”

A megjelenteket forró teával, forralt borral és beiglivel kínálták. Somogyi lászló Polgármester, megköszönte az adventi programok megvalósulásában résztvevők, elhivatottságát önzetlen segítségét, a rendezvényt záró beszédében kiemelte:

“Van a csoda… A Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik.”

Fotó Galéria

Hozzászólás írása

Ellenőrző kód *